|
Szeretettel üdvözöljük látogatóinkat honlapunkon!
 |
“Milyen lesz az a visszarepülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első; és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? -nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.”
(Pilinszky János: Egyenes labirintus) |
A Nap-Út Műhely feladatát, és célját fejezi ki e lapon található választott
szimbólumunk.
A földön minden éltető világosság a Napból ered. Minden belőle
táplálkozik, és minden csak addig él, mig a nap eláraszt bennünket sugarával.
Benne van az is, hogy az igazi Fényt, vagyis Istent jeleníti meg számunkra.
Mindannyian szeretnénk hozzá jutni, de ez az Út "kanyargós". Ezt fejezi ki a labirintus. Tudjuk, hogy van célunk, tudjuk,
hogy van út hozzá, de melyik az? Hosszú vagy rövid? Is-is. Kinek ilyen,
kinek olyan. A labirintusban el lehet tévedni, és az utat le is lehet
rövidíteni. Mutatja, hogy nem csak egy út vezet Hozzá, de végül is minden út
Hozzá vezet.
Műhely pedig az, ahol ezt az utat megtalálhatjuk és bejárhatjuk.
És amiért honlapunk a REIKI nevet kapta: mindannyiunknak igen komoly tapasztalata,
hogy a reiki művelése elsők között tette “kézzel
foghatóvá” a nap, a Fény egyszerre való jelenlétét rajtunk kívül, és
ugyanakkor bennünk is.
A kép egy katedrális
padlózatáról készült. Ez kifejezi
számunkra azt is, hogy vannak elődeink akiktől
tanulhatunk. A katedrális mindenkor a Teremtő iránti
alázatot, és az emberi alkotókészséget
szimbolizálta. Ezen az oldalon
látható az is, hogy mi milyen utakon szeretnénk eljutni a Fényhez.
Lehetőségünk adódik arra, hogy az úton való haladás közben a “ránkrakódó
portól” megtisztuljunk, -lásd a természetgyógyász módszereket- és arra
is, hogy mások kritikáját felhasználva, -akár azzal vitatkozva is- egyre
letisztultabb gondolkodásmóddal haladjunk a cél felé. |
|